Dániában először betiltották Janne Teller Semmi című könyvét, mert féltek, hogy a kiskamaszok hasonló őrültségekbe kezdenek, mint amelyek a könyvben szerepelnek. Valószínűleg lebecsülték a fiatalokat, mert sokkal bölcsebbek és okosabbak annál, mint hogy bármilyen művészeti vagy populáris alkotás őrületét szóról szóra átvennék. (Ami nem jelenti azt, hogy nem képesek hülyeségeket csinálni.) A betiltást követően kötelező olvasmánnyá tették a Semmit Dániában, mondván, hogy „remek” erkölcsi kérdésekkel foglalkozik a mű, és az adott korosztály nyelvén „hitelesen” szólal meg. Ez sem volt igaz, az ember csak kapkodja a fejét, és azt mondja, hogy „valami bűzlik Dániában”. A Semmi ugyanis nem hiteles mű. Se betiltani nem kell ezért, se kötelező olvasmánnyá tenni. Talán túl sok szót sem érdemelne, csakhogy film készült belőle Trine Piil Christensen és Seamus McNally rendezésében.
Mivel nem kicsit zavaros műről van szó, nehéz megmondani, hogy konkrétan mi az, amit kritizálni próbál.
Egyrészt ugyanis a műalkotások mibenlétéről gondolkodik, arról, hol vannak a határok. Létre lehet-e hozni olyan műalkotást, amely nem áttételesen szól arról, amit kritizálni próbál, hanem konkrétan. Mondjuk ki: a levágott kutyafej – bármiről is szóljon egy kiállításon – lehet-e igazi. Nyilván nem, mert élet- és erkölcsellenes tett lenne. Itt viszont arról van szó, hogy van olyan múzeumi kurátor, aki bevállalja. Pedig valószínűleg nincsen olyan épeszű értelmiségi, aki bevállalná. Tehát felesleges és értelmetlen tabudöntögetésről van szó.
Másrészt arról is próbál szólni ez a mű, hogy felteszik benne a kérdést: mi az élet értelme? Erre egy fiatal – már csak lázadásból is – rávágja, hogy semmi. És a kör bezárult, nehéz ezt tovább ragozni. A fő probléma ugyanis az, hogy az élet értelmét nem megmondani kell a fiataloknak, mert megmondhatatlan. Nem mondhatjuk azt, hogy élj így és így, és akkor boldog leszel, hanem a szocializáció, a nevelés révén a fiatal elsajátít egy morális rendszert, magáévá teszi egy kultúrkör értékrendszerét, gondolkodását, és önmagától rájön. Egyszerűen elegendő, hogy követi a hagyomány nyújtotta mintát, és megtalálja ösztönösen azokat az élethelyzeteket, amelyek őt boldoggá teszik. A kamaszok magányát és szorongását a szerelem, majd az abból kialakuló párkapcsolat szünteti meg. A családalapítás, a gyerekek nevelése az igazán boldog pillanatok tárháza. Az istenhit segít az élet igazán elkeserítő pillanatait túlélni, a hagyomány segít abban, milyen viselkedési minták vezetnek a boldogsághoz, az évezredek alatt könyvekben felhalmozódott tudás kapaszkodókat ad, ha az ember elbizonytalanodik abban, mit tegyen vagy ne tegyen egy élethelyzetben.
